logo

2020.09.21., hétfő · 

Máté, Mirella

Agrárhírek

Szeptemberi feladatok szántón

2020.08.31.

Budapest, 2020. augusztus 31., hétfő (NAK) - A támogatásoknak történő megfelelésekhez is kapcsolódnak feladatok a szántóföldeken. Ezek között az egyik, hogy amennyiben a gazdálkodó a zöldítésben az ökológiai fókuszterület megvalósítási kötelezettségét (EFA szántóterület 5%-nak megfelelő mértékben) ökológiai másodvetéssel kívánja teljesíteni, és ezt már az egységes kérelmében is jelezte, úgy a másodvetést október 1-ig a valóságban el is kell vetni. Majd ennek tényét 15 napon belül a Kincstár elektronikus felületén jelentenie kell.

Ügyelni kell azonban arra, hogy a keverék a 10/2015 . (III.13.) FM rendelet mellékletében szereplő legalább két fajból álljon. Az állományt legalább 60 napig a területen kell tartani, s azt követően a talajba, vagy a talajra kell forgatni. A növényállomány megválasztásánál azonban ügyeljünk arra, hogy ne okozzunk vele növényi kártételi lehetőségét sem saját, sem a szomszédos területek vonatkozásában. A fényért, tápanyagokért és vízért folytatott versenyben egy életerős takarónövény jelentősen csökkenheti a gyomok növekedését. A levélfelület összezáródása elveszi a fényt gyom elől (pl. pohánka, sziki kender stb.). Ennek érdekében megfelelő magszámmal kerüljön elvetésre a növényállomány, hiszen csak ekkor biztosíthatja a gyomelnyomó képességet (szakértői javaslat a gyomelnyomó képességhez a 125-150%-os magnorma alkalmazása). A lassú, egyenetlen kelés hiányos állományhoz vezet, ahol a versengés nem jelent kihívást a gyomoknak.

Szakértők szerint a nyáron lekerülő növények után azonnal vethető pl. a pohánka, sziki kender, cirok. A daikon retek (meliorációs retek), mustár, zab, bíborhere, bükköny és rozs augusztustól kerülhet a földbe, amennyiben ekkor már megfelelő csapadékellátottság várható. A bükköny és a rozs vetése egészen késő őszig lehetséges.

A növényválasztásnál ismerni javasolt továbbá talajaink kémhatás-viszonyait. A savanyú, gyengén savanyú talajokon (erdőtalajok, Hajdúsági kilúgzott csernozjomok pl.) használjunk például zabot, pohánkát, szöszös bükkönyt, csillagfürtöt, rozsot. Meszes talajokra a keresztesvirágúak, a somkóró javasolt. A tápanyaggal gyengén ellátott területekre javasolják pl. a pohánkát, a sziki kendert, rozsot, négermagot, szöszös bükkönyt. A nitrogénben szegény földeken a nitrogénkötő pillangósok ideális választások lehetnek.

Ismeretes, hogy a fenntartási 60 nap alatt nem lehet növényvédőszert használni, s nem alkalmazható csávázott vetőmag sem. Nem szükséges fémzárolt vetőmag alkalmazása, azonban a gazdálkodási naplóba az agrotechnikai műveletek rögzítése elvárt.

Fontos azonban, hogy a VPAKG tervezett zöldtrágyázás területe adott évben nem eshet egybe az ökológiai másodvetés területével az esetleges helymódosítás kapcsán sem. Ezt a beadó felület sem engedi meg rögzítéskor.

Ne feledjük, hogy a zöldítés esetében az évelő nitrogénmegkötő növényeknek szeptember 30-ig a területen kell lennie (AKG és termeléshez kötött támogatás esetében ilyen elvárás nincs).

A VPAKG és a VPÖKO támogatottak esetében feladat még a tápanyag-gazdálkodási terv szeptember 30-ig – vagy a főnövény lekerülése után 30 nappal – a tápanyag-gazdálkodási tervek elkészítése a jövő évi kultúra vonatkozásában.

A mindenkire vonatkozó Helyes Mezőgazdaság és Környezeti Állapot előírásai szerint a termeszteni kívánt tavaszi vetésű kultúrák esetében szeptember 1-től a nitrátérzény területeken a szintvonalakkal párhuzamos talajelőkészítő munkák elvégzése megengedett, míg a többi terület vonatkozásában az szeptember 30-tól folytatható.

 

----------------------------------------------------------------

Ha tetszik az oldal, támogass minket! Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes

Hozzászólások (0)

A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.

  További hírek