logo

2025.10.05., vasárnap · 

Aurél

Agrárhírek

160 milliárd forint az erdők fejlesztésére, fásításra

2021.10.06.

Csévharaszt, 2021. október 6., szerda (MTI) - Az agráriumon belül kiemelten fontos a szerepe az erdőgazdaságnak, ezen ágazat fejlesztésére 2016 óta 160 milliárd forint értékben nyújtott támogatást a tárca - mondta Feldman Zsolt szerdán egy csévharaszti sajtótájékoztatón.

Az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, hogy az erdők némileg ellensúlyozhatják a klímaváltozás káros hatásait, ezért is örvendetes, hogy az elmúlt két évben  a gazdálkodók körében élénkült az érdeklődés az erdőtelepítés iránt. Legutóbb például 4000-en nyújtottak be e célra pályázatot, közülük 3000-en nyertek, összesen 36 milliárd forint értékben.

    Feldman Zsolt elmondta, hogy az érdeklődésre tekintettel a tárca a pályázat határidejét 2022 végéig meghosszabbította és 2023-ban is lehet majd támogatásért jelentkezni. A távolabbi cél, hogy az ország területének 22 százalékát borító erdők területe 2030-ra 27 százalékra növekedjen - tette hozzá.

    Zambó Péter, az AM erdőkért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a pandémia időszaka fokozottan ráirányította a figyelmet az erdők sokoldalú szerepére. A bezártság, az utazási korlátozások kényszerében több millióan keresték fel erdeinket. A klímaváltozás káros hatásainak mérséklése mellett így megerősödött az erdők egészségvédelmi szerepe is - mondta.

    A fával borított területek gyarapítása során fontos cél, hogy a klímaváltozásnak ellenálló, ökológiailag stabil erdők létrejöttét segítsük. Ezért a Vidékfejlesztési Programban megerősítették és kiterjesztették az erdei biodiverzitás növelését szolgáló támogatási elemeket, melyek sikerét jól mutatja, hogy az új erdőtelepítések több mint felét őshonos fajokkal, elsősorban tölggyel valósították meg a gazdák - emelte ki az államtitkár.

Hozzászólások (0)

A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.

  További hírek