logo

2025.10.05., vasárnap · 

Aurél

Agrárhírek

December elején ismét szavazhat a parlament a családi gazdaságokról szóló előterjesztésről

2020.11.29.

Budapest, 2020. november 26., csütörtök (MTI) - Az Országgyűlés a jövő héten ismét szavazhat a családi gazdaságokról szóló törvényről, amelyet Áder János államfő a héten megfontolásra visszaküldött a Háznak, miután a törvényalkotási bizottság a csütörtöki ülésén módosító javaslatokat fogadott el az előterjesztéshez. A családi gazdaságok adózását is érintő változtatás így már jövő januártól alkalmazható lehet.

Az államfő az adatkezelési szabályokkal kapcsolatban egyes pontoknál hiányolta az adatkezelés céljának meghatározását, és azzal sem értett egyet, hogy az előterjesztést előzetesen nem véleményezte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. Az államfő emellett megállapította, hogy a jogszabály nyilvános közzétételt ír elő olyan adatokra, amelyek az infotörvény értelmében speciális védelmet élveznek, így nem tehetők közzé.

A bizottsági ülésen jelen volt a NAIH elnöke, Péterfalvi Attila, aki szóban kezdeményezett módosításokat az előterjesztésen. Mint mondta, azok által a jogszabály mind a magyar infotörvénynek, mind a GDPR-nak megfelel majd. Az agrártárca államtitkára, Farkas Sándor ugyancsak szóban adta elő javaslatát az államfő kifogásainak kiküszöbölése érdekében.

Az így elfogadott változtatások a többi között az Agrárkamara hatósági feladatainak ellátását nevezik meg a kifogásolt adatkezelés céljának. Szűkül azon adatok köre is, amelyek a jogszabály értelmében nyilvánosak lesznek.

A jogszabályt november 17-én fogadta el kétharmados többséggel az Országgyűlés. A törvény egyszerűsíti a jelenlegi mezőgazdasági őstermelők, illetve családi gazdálkodók működésének jogszabályi hátterét.

 

----------------------------------------------------------------

 

Ha tetszik az oldal, támogass minket! Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes

Hozzászólások (0)

A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.

  További hírek