Agrárhírek
A kormány több naperőmű létesítését várja az új támogatási rendszertől
2018.11.15.
Budapest, 2018. november 15., csütörtök (MTI) - Az új támogatási rendszernek köszönhetően a források jobban hasznosulhatnak, és az eddiginél több napelemes projekt valósulhat meg a kormány várakozása szerint - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyért és klímapolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, a DLA Piper szakmai konferenciáján.
Kaderják Péter kijelentette, hogy a korábbi támogatási rendszer, a KÁT (kötelező átvételi tarifa) túlfinanszírozott, hiszen a napelemes rendszerek kiépítése lényegesen olcsóbb lett néhány év alatt. A költségcsökkenést a napelemes rendszerek létesítésének támogatásában is érvényesíteni kell - tette hozzá.
Az államtitkár emiatt sürgette a KÁT mielőbbi lezárását, és azt javasolta, hogy a meg nem valósult projektek kerüljenek át a METÁR (megújuló energiák támogatási rendszere) keretébe, amely - megfogalmazása szerint - megteremti a verseny kereteit a fejlesztési lehetőségek között. A KÁT kivezetéséből megtakarított évi több mint 10 milliárd forint a METÁR támogatási rendszerébe jutva jóval több napelemes projektet valósíthatna meg - vélekedett.
Kaderják Péter kiemelte a tervezett intézkedések közül a hálózati társaságok ösztönzésének megteremtését, hiszen ezek a jelenlegi szabályozási környezetben szerinte üzletet veszítenek a decentralizált projektek megvalósulásával. Szorgalmazta továbbá a verseny elkerülését lehetővé tevő visszaélési lehetőségek felszámolását, valamint a kis- és középvállalkozások, illetve az agrárvállalkozók fogyasztásának részleges kiváltását beruházási támogatásokkal. Mindezt több tízmilliárd forint uniós forrás és a vidékfejlesztési program fedezhetné - jegyezte meg.
Fölvetette, hogy a naperőművi fejlesztések több százmilliárd forintos beruházási lehetőségeihez nagybefektetőkre is szükség lehet.
Az államtitkár kifejtette, hogy Magyarországon a beépített naperőművi kapacitás az 500 megawattot közelíti, vagyis lassacskán felzárkózik az összes szélerőművi teljesítményhez. Ezen túl a KÁT 2016-os lezárásáig csaknem 2000 megawattnyi kérelmet nyújtottak be, aminek körülbelül a fele valósulhat meg. A METÁR támogatásával együtt pedig a kapacitások elérhetik majd az 1400-1600 megawattot - tette hozzá.
2020-ra a magyarországi naperőművi kapacitás meghaladhatja a 2 ezer megawattot, ami azonos a paksi atomerőműével - vetette össze, megjegyezve: a naperőművi kapacitás hasznosítási szintje ugyanakkor jelentősen elmarad egy nukleáris erőműétől.
Kaderják Péter hangsúlyozta, hogy a költséghatékony és rugalmas naperőművi kapacitások kiépítése számos területen illeszkedik a következő évek energia- és klímapolitikáját meghatározó kormányzati stratégiához. A tiszta, okos és megfizethető energia biztosításában kulcsszerep juthat a napenergiának, hiszen környezetbarát, biztosítja a fogyasztók energiafüggetlenségét és a rezsiköltségek fenntarthatóságát, a szénhidrogén-szükséglet mérséklésével pedig az ellátásbiztonságot erősíti.
A napenergia arányát az energiatermelésen belül azért is növelni kell, mert Magyarországon jelenleg a megújuló energia 80 százaléka a tűzifából származik - tette hozzá. Tájékoztatása szerint a megújuló energiák aránya a belföldi bruttó végső energiafelhasználáson belül 14 százalék, vagyis a 2020-ra vállalt 14,65 százalékos arány teljesíthető.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.