Agrárhírek
A világ élvonalában a magyar vetőmag ágazat
2018.11.08.
Budapest, 2018. november 8., csütörtök (AM Sajtóiroda) - A hazai vetőmag szektor Magyarország egyik legprofesszionálisabb mezőgazdasági ágazata – mondta a mezőgazdaságért felelős államtitkár a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács jubileumi rendezvényén, Herceghalmon. Feldman Zsolt hozzátette, a magas szakmai színvonalat nemzetközileg is számon tartják.
A hazai vetőmag előállítás szakmaisága világszínvonalú, a magyar vetőmag iránti töretlen kereslet pedig ennek gazdasági igazolása – fogalmazott az ünnepi rendezvényen Feldman Zsolt. Az államtitkár kiemelte: a terméktanács elmúlt 25 éves munkájának kulcsszerepe volt a magyar vetőmagok elfogadottságának növelésében itthon és külföldön egyaránt, hiszen sikerrel fogta össze ezt a szakmai közösséget, szervezte az ágazat munkájának mindennapjait és képviselte azt a nagyvilágban.
A rendezvényen Feldman Zsolt az agrártárca nevében elismerő oklevelet adott át Michael Kellernek, a Nemzetközi Vetőmag Szövetség főtitkárának a 2017-es budapesti Vetőmag Világkongresszus sikeres rendezéséért. Rajta kívül oklevelet kapott Ivan Ivanovics Kuzmin, a Független Államok Közössége Vetőmag Szövetségének elnöke a szektor területén kifejtett több évtizedes munkája elismeréseként. A rendezvényen az államtitkár átadta a terméktanács Vetőmag-díját is, amit Balikó Sándor a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. nyugalmazott ágazatvezetője kapott.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.