logo

2025.10.05., vasárnap · 

Aurél

Agrárhírek

Évente 420 millió forint jut a Kárpát-medencei falugazdász program működtetésére

2018.12.06.

Budapest, 2018. december 5., szerda (MTI) - Idén elindult a Kárpát-medencét lefedő falugazdász program, a hálózat működtetésére évi 420 millió forint kormányzati támogatás áll rendelkezésre - mondta az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, a VII. Kárpát-medencei összefogás fórumon.

Farkas Sándor köszöntő beszédében elmondta, hogy az összegből több mint száz külhoni szakember láthatja el fontos információkkal és a gazdálkodáshoz szükséges tanácsokkal a határon túl élő magyar termelőket. A falugazdászok munkájának eredményeként a külhoni mezőgazdászok bekapcsolódhatnak az anyaországi kül- és belkereskedelembe is, a támogatások által pedig megerősödhetnek a határon túli magyar gazdaságok - tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az agrártárca 2012-ben kezdte el kiépíteni külhoni agrárkapcsolatait, amelynek köszönhetően a minisztérium mostanra egy jól működő, az agrárium teljes területét átfogó kapcsolati hálóval rendelkezik. A mezőgazdaság, a vidékfejlesztés a Kárpát-medencében egy rendkívül fontos terület, hiszen a külhoni magyar lakosság mintegy 70 százaléka él vidéki környezetben, és 30 százalékuk tartósan, az agráriumból tartja el családját. Mintegy 40 külhoni civil kapcsolattal van folyamatos kapcsolata az agrártárcának, amellyel mintegy félmillió, külhoni magyar gazdálkodó szólítható meg - tette hozzá.

Az államtitkár szerint nemcsak Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében folyamatosan jelenlévő kérdés a generációváltás problémája. Ezért prioritás a szakképzés támogatása. A tárca 2014-ben indított és azóta minden évben megvalósított ösztöndíjprogramja az agrárszakon tanuló, kiemelkedő teljesítményt nyújtó külhoni egyetemista fiatalokat támogatja. Emellett fontos a felnőtt szakképzés támogatása, valamint a határon túli helyi termelők segítése is - sorolta.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is azt hangsúlyozta, hogy a gazdaság, mezőgazdaság támogatása fontos érdek. A jövő évi költségvetési törvényben 50 milliárd forint áll rendelkezésre a gazdaságfejlesztési programok megvalósítására a Kárpát-medencében, a határon túli magyar régiókban. Közölte, hogy eddig mintegy 100 milliárd forint elérhető forrás jelent meg a határon túli vállalkozások támogatására.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke azt említette, hogy a külhoni magyarsággal az országot összeköti és segíti a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF), valamint a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem jótékonysági program.

Hozzászólások (0)

A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.

  További hírek