Agrárhírek
Jelentős a fagykár a Tolna megyei gyümölcsösökben
2021.04.26.
Szekszárd, 2021. április 22., csütörtök (MTI) - Jelentős károkat okozott a Tolna megyei gyümölcsösökben az április eleji fagy, a termelők 70-80 százalékra becsülik a kár mértékét - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna Megyei Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
A március második felében, de leginkább húsvét hétfőn, majd az azt követő csütörtökön beállt -2, -6 Celsius fokos fagy a legérzékenyebb stádiumban érte a gyümölcsösöket - írták.
Vendégh Edit, a NAK Tolna megyei elnöke az MTI-nek elmondta, pontos adatok a kárbejelentések után lesznek, a termelők közlése szerint a mintegy 600 hektárnyi kajszibarack-ültetvényen 80 százalékos a fagykár. A cseresznyésekben szintén 70-80 százalékos a kár, a várható termést pedig a termelők szerint nem éri meg betakarítani - tette hozzá.
A Tolna megyei agrárkamara arról is beszámolt, hogy a napraforgó idén tervezett, csaknem 36 ezer hektár vetésterületéből 27-30 ezer hektár van vetve, a vetés előreláthatóan a hónap végére befejeződik. A kukorica 74 ezer hektárra tervezett vetésterületéből 19-20 ezer hektárt vetettek el. A hideg időjárás miatt mindkét növény esetében elhúzódó kelésre lehet számítani.
A repce már virágzik, de az állományok eltérően fejlődtek, ezért közepes termés várható. Az őszi vetésű kalászosok nagy részével a gazdálkodók elégedettek, közepesre becsülik a hozamot. Az áprilisban lehullott csapadék hatására a búzákon megjelenhet a lisztharmat és a sárga rozsda, ami ellen védekezésre lesz szükség - hívták fel a figyelmet.
Azt írták, hogy a csapadék az elmúlt télen majdnem 50 milliméterrel maradt el az átlagostól. Márciusban is kevesebb csapadék hullott az átlagosnál, ami miatt kritikusan szárazzá vált a talajok felső rétege. Ez megnehezítette a talaj-előkészítést és a vetést. A magágy-előkészítéshez, a növények csírázásához, keléséhez szükség volt az áprilisban érkezett, 30 milliméternyi csapadékra.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.