Agrárhírek
Kiemelt feladat a határon túli magyar gazdálkodók érdekképviselete
2019.01.31.
Budapest, 2019. január 31., csütörtök (MTI) - Az Agrárminisztérium (AM) kiemelt feladata a határon túli magyar gazdálkodók érdekképviselete, a kormány segítette a külhoni magyar agrárszervezetek létrehozását, amelynek köszönhetően mostanra az agrártárca egy jól működő, átfogó kapcsolati hálóval rendelkezik, nagyságrendileg félmillió magyar gazdálkodót ér el - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön az erdélyi Partiumban tartott Szilágy megyei gazdafórumon.
Nagy István az AM közleménye szerint beszédében kiemelte, hogy a szaktárca fontos célkitűzése az egész Kárpát-medencére kiterjedő agrárkapcsolatok erősítése. Kifejtette: hasonló problémákkal kell megküzdeniük a határ mindkét oldalán dolgozó gazdáknak és az érdekeik is közösek. A miniszter reméli, hogy a kétoldalú kapcsolatoknak megfelelően a két állam közti mezőgazdasági együttműködés is szélesedik majd.
Elmondta, hogy a nyersanyag-termelés mellett fontos, hogy a szövetkeztek ár-érdekérvényesítő szerepet is betöltsenek.
Úgy vélte, a XXI. század mezőgazdaságában a hangsúly a versenyképesség növelésén és a pályázati források hatékonyabb kihasználásában van. A külhoni és magyar gazdák kapcsolatainak élénkülésére kiváló példa a már Szilágy megyében is működő kárpát-medencei falugazdász program - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy az agrárium jelentősen hozzájárult a magyar gazdaság 5,2 százalékos növekedéséhez, amely az európai uniós eredmény két és félszerese. A gazdák szorgalmas munkájának is köszönhető, hogy az ágazat a nemzetgazdaság egyik hajtómotorjává vált - mondta.
Nagy István szerint a jövőben nagyobb szerepet kap majd a szakképzés fellendítése, a precíziós gazdálkodás és a digitalizáció. Álláspontja szerint a nemzedékváltással párosuló technikai fejlesztés teheti versenyképessé a magyar agráriumot.
A tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) meghívására látogatott Erdélybe. A gazdafórumot követően egyeztetett a magyar párt elnökével, Kelemen Hunorral, az anyaországi és erdélyi gazdák együttműködésének további elmélyítéséről, az erdélyi gazdaságfejlesztési projekt tervezéséről, valamint a szakképzés továbbfejlesztésének közös lehetőségeiről - közölte az AM.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.