Agrárhírek
KSH: 3,1 százalékkal nőtt a mezőgazdasági termelés 2018-ban
2018.12.12.
Budapest, 2018. december 11., kedd (MTI) - A mezőgazdasági termelés 3,1 százalékkal nőtt ebben az évben a tavalyi 5,2 százalékos visszaesés után. A növénytermesztés kibocsátása 1,8 százalékkal, az állattenyésztésé 5,7 százalékkal haladta meg az előző évit, amikor 7,1 százalékos, illetve 3,4 százalékos csökkenést regisztrált a statisztika - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A mezőgazdasági termékek éves átlagos áremelkedését 1,4 százalékosra tette első becslésében a KSH, így a termelés értéke folyó áron 4,5 százalékkal, 2710,8 milliárd forintra nőtt a szolgáltatásokkal és a másodlagos tevékenységekkel együtt számolva.
A mezőgazdaság folyó termelő felhasználása változatlan áron 1,8 százalékkal, a 4,1 százalékos áremelkedéssel számolva folyó áron 6,0 százalékkal emelkedett.
A mezőgazdaságnak a bruttó hazai termék (GDP) számításához hozzáadott érték alapon számolt idei egész éves teljesítményét 4,8 százalékkal többre becsüli a KSH a múlt évinél, ami lényegesen jobb az idei első háromnegyedévi GDP jelentésben közölt 2,4 százalékosnál a tavalyi 8,1 százalékos visszaesés után. A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 3,9 százalékkal visszaesett.
A gabonafélék kibocsátása összességében 5,0 százalékkal nőtt, a tavalyi 15,5 százalékos zuhanás után. A kukorica termése jelentősen emelkedett, a búzáé a tavalyi szinten maradt. A takarmánynövények kibocsátása 2,6, a gyümölcsféléké 10,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a burgonyáé változatlan maradt. A kertészeti termékek termelése 3,0 százalékkal csökkent - a paradicsom termelésének növekedése csak mérsékelni tudta a visszaesést.
Az élő állatok tenyésztésében 8,1 százalékos volt a termelési volumen növekedése, az állati termékekből 0,6 százalékkal volt nagyobb a kibocsátás volumene. Az összes megfigyelt állatfaj kibocsátása növekedett, a legnagyobb mértékben a baromfié. Az állati termékek közül a tej kibocsátása kismértékben emelkedett, a tojásé lényegében változatlan maradt.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.