Agrárhírek
Megjelent az agrárminiszter közleménye a 2018. évi aszályhelyzetről
2018.11.06.
Budapest, 2018. november 1., hétfő (AM Sajtóiroda) - Felhívjuk a 2018. kárenyhítési évben aszálykárt szenvedett termelők szíves figyelmét, hogy megjelent az agrárminiszter aszályközleménye.
Az agrárkár-enyhítési rendszer keretében, az egyéb támogatási feltételek fennállását feltételezve, csak abban esetben fizethető kárenyhítő juttatás aszálykár után, ha legkésőbb tárgyév október 31-ig az aszályhelyzetről a miniszter közleményt ad ki. Az aszályközlemény az ország azon térségeit sorolja fel, ahol a meteorológiai adatok alapján a vegetációs időszakban elszenvedett csapadékhiány mezőgazdasági kárt okozhatott.
A közlemény értelmében Magyarországon a 2018. kárenyhítési év során – Érd, Nagyatád, Szigetszentmiklós és Várpalota járások kivételével – az ország egész területén aszályhelyzet volt, így csak az érintett területeken elszenvedett aszálykárok után lehet kárenyhítő juttatást igényelni. A miniszter aszályközleménye a Földművelésügyi Értesítő LXVIII. évfolyamának 2018. október 29-i számában érhető el.
Fontos, hogy az aszályközlemény mostani megjelenése önmagában még nem jogosítja fel a károsult termelőt a kárenyhítő juttatás igénybevételére. A kompenzációra való jogosultság további feltételei, hogy a károsult termelő:
a) az aszálykárt határidőben bejelentette, amelyet az agrárkár-megállapító szerv le is igazolt,
b) a kárenyhítési hozzájárulást 2018. szeptember 15-ig megfizeti,
c) a kárenyhítő juttatás iránti kérelmet 2018. november 30-ig az erre a célra létrehozott elektronikus felületen benyújtja (a kérelembenyújtás lehetősége november elején nyílik meg), és
d) az aszálykárral érintett növénykultúrájában 30%-ot meghaladó hozamcsökkenést és 15%-ot meghaladó hozamérték-csökkenést szenvedett el.
A 2017. november 1-től 2018. október 31-ig terjedő kárenyhítési év tekintetében a miniszteri aszályközlemény az Országos Meteorológiai Szolgálat által üzemeltetett honlap információin alapul, amely az aszály vegetációs időszakban történő bekövetkezéséről is részletes tájékoztatást nyújt a termelők és a hatóságok számára.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.