Agrárhírek
Mintegy 63 milliárd forint keretösszeggel jelentetett meg vidékfejlesztési pályázatokat az agrártárca
2018.11.02.
Budapest, 2018. október 30., kedd (MTI) - Mintegy 63 milliárd forint keretösszeggel, három új vidékfejlesztési pályázati felhívást jelentetett meg az Agrárminisztérium (AM), a pályázatok az élelmiszer-feldolgozás és a borászat, az ökológiai gazdálkodás, valamint a kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakításának támogatását szolgálják - közölte a szaktárca kedden az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a kiírással újabb, mintegy 12 milliárd forint keretösszegű pályázati forrással számolhatnak azok, akik ökológiai gazdálkodást folytatnak. Hozzátették, hogy 2016-ban az irányító hatóság közel 2200 kérelmet támogatott, 62 milliárd forint értékben ezen a területen.
A tárca a kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatásra mintegy 680 millió forintot csoportosított át, ennek célja a juh- és kecskeágazat fejlesztése.
E két vidékfejlesztési pályázat esetében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. december 1-től lesz lehetősége a gazdálkodóknak.
Az agrártárca az élelmiszeripar és a borászat számára újabb 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg, amely a mezőgazdasági termékek feldolgozására irányuló beruházások sikeres megvalósítását szolgálja. Az irányító hatóság a korábban megjelent vidékfejlesztési pályázatoknál már közel 150 milliárd forint támogatás megítéléséről döntött az ágazati szereplők részére.
A Vidékfejlesztési program napokban megjelent új élelmiszeripari pályázatára 2019. január 2-től nyújthatók be a támogatási kérelmek.
A pályázati felhívások részleteiről további információk a www.szechenyi2020.hu oldalon érhetők el - közölte az AM.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.