Agrárhírek
November 15-én kezdődik az egyéni gazdaságok összeírása
2021.11.14.
Budapest, 2021. november 10., szerda (MTI) - Az ország 354 településén, mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével november 15-én kezdi meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok idei második összeírását. A válaszadók november 25-ig online, azt követően pedig december 15-ig összeírók segítségével, személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre - jelentette be a hivatal szerdán.
Az adatszolgáltatás a kijelölt adatszolgáltatók számára kötelező. Ugyanakkor a 2020. évi agrárcenzus és a hivatalban folyó módszertani fejlesztések lehetővé tették, hogy az idén júniusi összeírás óta az adatszolgáltatói terhek mérséklése céljából a felvétel mintaelemszámát nagymértékben csökkentsék.
Az adatgyűjtés célja, hogy naprakész információkkal szolgáljon a hazai és a nemzetközi döntéshozók, illetve a gazdálkodók számára. A kapott adatok felhasználásával a KSH eleget tesz az Európai Unió felé teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségének is - tette hozzá közleményében a KSH.
Az adatszolgáltatás elsősorban a növénytermesztésre, agrotechnikára, az állattenyésztésre, a mezőgazdasági tevékenységet végző munkaerőre, a beruházásokra és a termeléssel kapcsolatos ráfordításokra terjed ki.
Az összeírás november 15. és 25. között online, a www.maja.ksh.hu oldalon keresztül zajlik. A KSH valamennyi érintett részére november 15-ig elektronikus vagy postai levélben megküldi a belépéshez szükséges kódot - hívta fel a figyelmet Tóth Péter, a KSH statisztikai tanácsadója.
November 26. és december 15. között pedig fényképes igazolvánnyal rendelkező összeírók keresik fel azokat, akik nem kívántak élni az önálló kitöltés lehetőségével.
A kiemelt egyéni gazdaságok az eddigi gyakorlatnak megfelelően kizárólag online önálló kitöltéssel teljesíthetik adatszolgáltatási kötelezettségüket.
Az összeírás során nyert információkat a KSH kizárólag statisztikai célra használja fel, azokat más szervek, személyek részére nem adja ki, törvényi előírásoknak megfelelően garantálja az adatkezelés biztonságát, az eredményeket összesítve közli.
Akik a kérdőívet legkésőbb november 25. éjfélig online küldik be, nyereményjátékban vehetnek részt, aminek keretében 100 000 forint értékű vásárlási utalványt nyerhetnek - derül ki a KSH közleményéből.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.