Agrárhírek
Segítsünk a vízóraaknák, pincék fogságába került békákon
2021.03.10.
Budapest, 2021. március 10., szerda (MTI) - A vízóraaknák, pincék fogságába került békák, köztük kiemelten a 2021. év kétéltűi, a zöld varangyok mentésére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Mint szerdai közleményükben olvasható, a településeken is előforduló zöld és barna varangy, a barna ásóbéka, a bajszos- vagy barnabékák (erdei, mocsári és gyepi béka), vagy akár még a vizektől elkalandozó zöldbékák és unkák is csapdába kerülhetnek majd éhenhalhatnak a vízóraaknákba pottyanva, pincékbe tévedve.
A természetvédők szerint kis odafigyeléssel sok ezer szárazföldi életmódot folytató békán lehet segíteni. Azt tanácsolják, hogy a bajba jutott állatokat a vízóraaknákból, pincékből kiemelve (akár puszta kézzel is megtehetjük ezt) a kertben engedjük el, illetve ezeket a "békacsapdákat" márciustól-szeptemberig havonta ellenőrizzük.
"Ha pedig még ennél is többet szeretnénk tenni ezekért az ártalmatlan, ugyanakkor rendkívül érdekes megjelenésű és viselkedésű állatokért, vagy éppen gyönyörködni szeretnénk a zöld varangyok elképesztő fuvolázó hangjában, a kertben gyorsan készíthetünk peterakóhelyet, illetve békagarázsokat, nappali békamenedékeket is nekik" - ajánlják a természetvédők.
Mint írják, már önmagában az állatok pusztulása is jelentős probléma, de a bajt tovább tetézi, hogy ezek a példányok nem tudnak részt venni a szaporodásban. A kétéltűek közé tartozó békáknak - még az életük jelentős részét a szárazföldön töltő fajoknak is - ugyanis vízre van szükségük a szaporodáshoz, a peterakáshoz és az ebihalak akár két hónapot is meghaladó fejlődéséhez.
Az állatok pusztulása ezek mellett azért is probléma, mert a ragadozó életmódot folytató, férgeket, puhatestűeket és rovarokat fogyasztó szárazföldi békafajok jelentős szerepet töltenek be a biológiai védekezésben.
"A békáknak ez az ökoszisztéma-szolgáltatása a klímaváltozás erősödésével, többek között az újabb és újabb mezőgazdasági rovarkártevők megjelenésével egyre fontosabb szempont" - hangsúlyozzák a természetvédők.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.