Agrárhírek
Több mint 11 ezer baromfit kellett leölni madárinfluenza miatt Hajdú-Bihar megyében
2021.04.14.
Debrecen, 2021. április 13., kedd (MTI) - Madárinfluenza-fertőzést igazoltak egy nádudvari tenyészpulyka-állományban, ahol 11 769 állat leölését rendelték el az állategészségügyi szakemberek - közölte kedden a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih).
A járvány gyanúja hétvégén jelentkezett az állományban, ahol nőtt az elhullás és csökkent a baromfik takarmány- és vízfogyasztása, valamint a tojástermelésük.A hatóság megtette a további intézkedéseket is, így a védő- és megfigyelési körzet kijelölését. A betegség megjelenésének okait a járványügyi nyomozás tárhatja fel - írta a Nébih.
A betegségben nem érintett baromfiállományokban csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet a fertőzés kockázatát a minimálisra csökkenteni - figyelmeztet a hivatal. Fontos a baromfik zárt térben tartása, illetve a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni. Fokozottan kell ügyelni a személy- és járműforgalomra, a takarmányszállító járművek folyamatos fertőtlenítésére - sorolták.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.