Agrárhírek
Több százmilliárd forint jut mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztésekre
2021.03.18.
Budapest, 2021. március 18., csütörtök (MTI) - Több százmilliárd forintból valósulhatnak meg élelmiszeripari és mezőgazdasági fejlesztések a közös agrárpolitika átmeneti évei alatt - mondta az agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött csütörtöki videóüzenetében.
Nagy István közölte, hogy 45 milliárd forintos keretösszeggel az első kiírások már áprilisban megjelennek. Először a kisebb állattartók fejlesztéseinek felhívása, majd a kertészek gyümölcs- és gyógynövényültetvény-telepítését segítő pályázat jelenik meg. A továbbiakat júniusig teszik közzé.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az agráriumban ma már megkerülhetetlen az automatizálás, a robotizálás, a precíziós gazdálkodás, így ezekhez is támogatást ígért.
Kiemelt célnak nevezte az élelmiszeripar modernizációját, amelyre két felhívásban 250 milliárd forintot szánnak. Júniusban pályázhatnak majd azok a vállalkozások, amelyek kisebb élelmiszerfeldolgozói fejlesztéseket terveznek a helyi gazdaság erősítésére. A nagy élelmiszeripari projektek pályázatát ezt követően írják ki, még az első fél évben.
Nagy István arra biztatta a termelőket, hogy éljenek a pályázati lehetőségekkel, mert csak fejlesztésekkel, beruházásokkal lehet hosszú távon is sikeres a magyar agrárium és a magyar élelmiszeripar. A költségvetésből biztosított többletforrással a következő két évben 1500 milliárd forint pluszforrás áll rendelkezésre, ami elég lesz arra, hogy a kisgazdaságok és a nagyobb vállalkozások is pályázati pénzekhez jussanak - tette hozzá.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.