Agrárhírek
Változik a föld elővásárlási joga a vészhelyzet miatt
2023.09.10.
Szeptember 6-ától hatályos „a földek vonatkozásában gyakorolható elővásárlási jognak a veszélyhelyzet ideje alatti különös szabályairól” szóló kormányrendelet.
A jogszabály lényege: amíg az ukrajnai háború, illetve a Magyarországon emiatt kihirdetett háborús vészhelyzet tart, addig szántóra, legelőre és rétre nincs elővásárlási joga annak, aki az adott földterülettől 20 kilométerre levő településen lakik.
A szőlő, gyümölcsös, kert, nádas, erdő és fásított terület vonatkozásában nem kell alkalmazni a módosítást, így ezekre továbbra is fennáll az elővásárlási jog.
A módosítás rendelkezéseit a hatálybalépésekor a mezőgazdasági igazgatási szerv által még el nem bírált, folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.