logo

2025.10.05., vasárnap · 

Aurél

Agrárhírek

Vonzóvá kell tenni az agráriumot a fiatalok számára

2018.11.27.

Budapest, 2018. november 27., kedd (MTI) - Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója szerint az agrárgazdaság versenyképességének további növeléséhez vonzóbbá kell tenni a mezőgazdasági tevékenységet a fiatalok számára.

Gyuricza Csaba elmondta: az elmúlt években imponáló mértékben, 45-50 százalékkal nőtt a magyar mezőgazdaság kibocsátása.
A mezőgazdaság világszerte a legdinamikusabban fejlődő ágazat, robbanásszerű változások zajlanak, amelyekkel lépést kell tartani, és ez szorosabb együttműködést követel meg - mutatott rá.

Palkovics László, a SZIE rektora kifejtette: a kutatók, oktatók utánpótlása mellett nagy számú agrárszakemberre is szükség van. Úgy vélte, arányukat a felsőoktatásban a mostani mintegy 5 százalékról fontos volna 10 százalékra növelni, ehhez azonban nagyon vonzóvá kell tenni a pályát.

Gyuricza Csaba kitért arra is, hogy a következő években szeretnék százra növelni a fiatal kutatók számát az 1200 fős NAIK-ban, így próbálják megoldani a generációváltást. Hozzátette, ez a probléma az egyetemeken is fennáll. Ezért hirdették meg júniusban az agrárminiszterrel közösen Gödöllő-program néven azt elképzeléscsomagot, amely az agrárkutatás és -felsőoktatás megújítását célozza.

Hozzászólások (0)

A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.

  További hírek