Agrárhírek
Agrárminiszter: össze kell fogni a magyar mézért
2018.11.09.
Siófok, 2018. november 9., péntek (MTI) - A magyar méz a minőségét tekintve a legfelső kategóriába tartozik a világon, összefogással jelentősen nőhetne a mézágazat jövedelemtermelő képessége - mondta Nagy István agrárminiszter Siófokon pénteken.
A tárcavezető a Magyar Professzionális Méhészek Egyesületének kongresszusán hangsúlyozta: már nem fenntartható, hogy a Magyarországon termelt méz nagy részét hordós kiszerelésben adják el, a méhészeknek meg kell mutatniuk, hogy a termelésben és az értékesítésben is közösen tudnak előre lépni.
Nagy István szerint a magyar méznek komoly piaca lehet Kína, amely bár az "egész világot elárasztja mézzel", magyar mézet akar venni, akár 6-10 ezer forintos üvegenkénti áron is, mert egyre több a tehetős polgára, akinek fontos, hogy kiváló minőségű élelmiszereket fogyasszon.
"Megvolna a magyar méz útja, csak meg kellene fordítanunk Nyugatról Keletre" - fogalmazott.
A mintegy kétszáz méhészeti szakember előtt a tárcavezető az ágazat problémái, kihívásai között szólt a méhcsaládok számának csökkenéséről és az önbeporzó napraforgóról. Megjegyezte: a méhpusztulás ütemét látva csak idő kérdése, hogy Magyarország legyen az a hely, ahol a legsűrűbb a méhpopuláció Európában.
Az önbeporzó napraforgó a miniszter szerint az egész ökoszisztémára negatív hatással lehet. A gazdálkodók a biztosabb hozam és a nagyobb termésmennyiség érdekében a napraforgó vetésterületének több mint felén már önporzó fajtát vetnek, amely nem ad nektárt. Az önporzó fajta vetésterülete drasztikusan nő, a tárcavezető az agrárkutató intézettől kérte e folyamat hatásainak vizsgálatát.
A Magyarországon termelt mézfajták közül a napraforgó a legjelentősebb, jelenleg a teljes mennyiség 34 százalékát teszi ki, megelőzve a repcét (21 százalék) és az akácmézet (19 százalék).
A másfél évtizede alakult, a 20 ezer magyarországi méhészből 1400 tagot számláló Magyar Professzionális Méhészek Egyesülete kongresszusának részvevői a kétnapos eseményen előadásokat hallhatnak a mézfogyasztás népszerűsítésének marketingeszközeiről, a környezetváltozásnak a méhészetre gyakorolt hatásairól, a bioméhészetről és egyebek mellett az akácméz pollentartalmának meghatározásáról is.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.