Agrárhírek
AM: az új állattenyésztési törvény a magyar tenyésztők érdekeit szolgálja
2018.11.13.
Budapest, 2018. november 13., kedd (MTI) - Fontos szempont az új állattenyésztési törvény megalkotásánál, hogy az uniós rendelet szabta keretek között a lehető legjobban védje és segítse a magyar tenyésztőket, valamint segítse a hazai tenyésztésszervezési rendszer megerősítését - mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Állattenyésztők Szövetségének keddi küldöttgyűlésén, Herceghalmon.
Az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a miniszter kiemelte, hogy a tárca a jogszabályban nagy hangsúlyt fektetett őshonos fajtáink védelmére, megőrzésére.
A jogalkotási eljárás még folyamatban van, de ez az állattenyésztési tevékenységben nem okoz fennakadást. Az uniós jog elsőbbséget élvez, de nem helyezi hatályon kívül a nemzeti szabályozást, így az állattenyésztési törvény és végrehajtási rendeletei hatályban maradnak mindaddig, amíg az új hazai szabályozás hatályossá nem válik - tette hozzá.
A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a Vidékfejlesztési Programban (VP) hat pályázati felhívás jelent meg az állattenyésztési ágazat versenyképességének, hatékonyságának növelésére. Ugyanakkor a programban egyéb pályázatokkal is támogatták és támogatják az ágazat szerepelőit. Példaként említette, hogy a szarvasmarhatelepek korszerűsítésére 38 milliárd forint, a sertés-, valamint a baromfitelepek korszerűsítése pedig 31-31 milliárd forint jut. A juh és a kecsketartás fejlesztésére egy 680 millió forint keretösszegű pályázat szolgál, amelyre december elsejétől lehet jelentkezni.
Nagy István szerint a tenyészállat- és szaporítóanyag-előállításban törekedni kell arra, hogy minél nagyobb szerepet kapjon a hazai tenyésztés, és az ország a legkisebb mértékben legyen kiszolgáltatva a külföldi vállalkozásoknak.
A küldöttközgyűlés egyhangú szavazással megválasztotta a Magyar Állattenyésztők Szövetsége elnökének Zászlós Tibort, a Mezőfalvai Mg. Zrt. vezérigazgatóját, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) mezőgazdasági alelnökét - közölte az agrártárca.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.