Agrárhírek
KSH: szeptemberben 6,2 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak
2018.11.14.
Budapest, 2018. november 14., szerda (MTI) - Szeptemberben 6,2 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbiakhoz képest, a növényi termékek ára 12,1 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 2,8 százalékkal csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gabonafélék ára 15,4 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 18,4 a kukoricáé 12,1 százalékkal emelkedett, de az árpa és a rozs felvásárlási ára is 23,6, illetve 13,3 százalékkal nőtt.
A burgonya 39,4 százalékkal, a zöldségfélék 26,9 százalékkal kerültek többe idén szeptemberben, mint egy évvel azelőtt. A paradicsom ára 29,5 százalékkal, az uborkáé 24,4 százalékkal a fejes salátáé 7,8 százalékkal emelkedett. A karfiol 81,1 százalékkal, a fejes káposzta 58,1 százalékkal drágult, viszont a spenót ára csak 8,5 százalékkal nőtt. A vöröshagyma termelői ára 41,4, a sárgarépáé 66,8 százalékkal lett magasabb.
A gyümölcsök ára 11,1 százalékkal esett. Ezen belül az alma ára számottevően, 39,5 százalékkal csökkent elsősorban amiatt, hogy az ipari léalma ára két évvel ezelőtti szintjére esett vissza - magyarázta a KSH. A körte 3,0 százalékkal olcsóbb lett, de az őszibarack 74,1 százalékkal drágult. A szőlő ára minimálisan, 0,2 százalékkal lett alacsonyabb.
Az élő állatok ára 3,2 százalékkal csökkent, ezen belül legnagyobb mértékben a sertésé, 8,8 százalékkal, a vágómarha 3,6 százalékkal lett olcsóbb, a juh felvásárlási ára 4,3 százalékkal nőtt. A baromfi ára átlagosan 0,8 százalékkal emelkedett, a tyúkok ára 3,8 százalékkal, a libáé 2,8 százalékkal nőtt, a pulyka ára a tavaly szeptemberi szinten állt, a kacsa viszont 7,0 százalékkal olcsóbb lett.
Az állati termékek közül a tej átvételi ára 3,6 százalékkal csökkent, a tojásé 2,5 százalékkal emelkedett tavaly szeptemberhez mérve.
Az év első kilenc hónapjában 2,2 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak, ezen belül a növényi termékek ára 4,8 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 2,1 százalékkal mérséklődött.
Támogatásoddal számos fejlesztést szeretnénk még megvalósítani! Támogatásodat az Internetbankodban a tamogatom@foldbirtok.hu email címre történő banki átutalással tudod szerkesztőségünkhöz eljuttatni. Utalásnál címzettként a név és számlaszám helyett az "Email cím" (vagy egyes bankoknál a "Másodlagos azonosító", majd az "Email cím") opciót kell kiválasztani az email cím beírásához. Támogatásodat előre is köszönjük! Az email címre történő utalásról további info: https://www.mnb.hu/azonnalifizetes
Hozzászólások (0)
A hozzászólások a Disqus rendszerén keresztül jelennek meg, amelynek használatához egy egyszerű, egyszeri regisztráció szükséges email címmel, vagy akár Facebook fiókkal.